Ha az ember lánya a Costa del Sol mentén jár, a tervei között biztosan szerepel a strandolás is. Nem volt ez másképp velem sem, így az utazás utáni első napomon elhatároztam: én biza megnézem magamnak azt a malagai tengerpartot! 

Rögtön a reggeli kávém után hátamra csaptam a törölközőm, feltettem a napszemüvegem, és nekivágtam a felfedező útnak. Csodálattal néztem az út menti pálmafákat, virágokat, és élveztem a szikrázó napsütést.

Mikor megérkeztem a La Malagueta strandra, örömmel láttam, hogy alig van ember a parton, így oda teríthetem a törölközőm, ahova csak akarom. Választottam magamnak egy szimpatikus kis helyet a szürkés fekete homokon, ami igazából nem is homok, inkább apró kavics és kagylótörmelék keveréke. Ez reggel, amikor érkeztem, még tűrhető hőmérsékletű volt, viszont délutánra a a tűző napon annyira felforrósodott, hogy amikor el akartam hagyni a törölközőmet, külön haditervet kellett kidolgoznom.

A törölközőm és a víz közötti távot úgy tettem meg, mint aki aknamezőre vetődött. A többi parton sütkérező ember napernyőinek árnyéka között ugrándoztam, ügyelve rá, hogy minél kevesebbszer lépjek a tűzforró homokra. Eszembe jutott, amikor gyerekek voltunk, és azt játszottuk, hogy csak bizonyos színű járdakövekre szabad lépnünk, különben megesznek a krokodilok. Ott és akkor, a malagai strandon, újra eljátszottam a krokodilos játékot, forró homokkal fűszerezve.

Jót nevettem magamon, és azt kívántam, hogy egész életben az legyen a legnagyobb problémám, hogy túl forró a homok a tengerparton, ahol épp békésen napozok! 

Eme hatalmas probléma megoldására később vettem is egy vízicipőt.

Nagy büszkén húztam a lábamra, és közben megveregettem a saját vállam, hogy milyen okosan kifogtam a forró homokon!

Magabiztosan lépkedtem a víz felé, és eszembe sem volt árnyékról árnyékra ugrálni, hiszen lábamon immár ott díszelgett a csodálatos kalucsni.

Nagyjából a harmadik lépés után azonban a tűzforró homok szépen elkezdett bevándorolni a cipő lyukacskáin, ami pillanatok alatt változott át életmentő eszközből pokoli börtönné. Úgy futottam a vízhez, hogy azt öröm volt nézni, és alig vártam, hogy végre megszabaduljak a forró homokkal teli cipőmtől. Miután sikerült magamról lehámoznom, és kicsit lehűtöttem a megpörkölődött és kivörösödött lábfejem, azon gondolkodtam:

Vajon ki volt az az idióta, aki kitalálta, hogy egy lyukacsos vízicipőben jó lesz a forró homokon sétálgatni?!