Ha az olasz csizma sarkánál jártok, érdemes szűk egy napot Alberobellora szánnotok.

Hogy miért?

Mert ez egy bájos kis manófalu, manó házakkal, más néven a trullókkal. A trullók kőből épült, süveges tetejű házikók, melyek egy részét a mai napig is családok lakják.

Megközelíteni autó hiányában Monopoliból lehet, ami egy Polignano a Mare-ból egy vonatállomásra található. Maga a buszút Alberobellóba kissé kalandos élmény, ugyanis az ócska, retro buszok vezetői előszeretettel fekszenek a gázra az erősen kanyargós, szerpentines utakon.

A buszról leszállva rövid séta után a következő látványban lehet részünk:

A cuki manófalu egyébként ma már a világörökség része. A kövekkel kirakott parányi utcákon érdemes elveszni, hogy az ember minden apró részletét megcsodálhassa, és hogy megszabaduljon a többi turistától. Nekem ez először némi kihívást jelentett, hiszen nagy szerencsémre épp egy közel 20 fős amerikai nyugdíjas csoporttal érkeztem a városba, akik minden kőnél megálltak csacsogni, blokkolva a teljes utcát, nehogy bárki még véletlenül is el tudjon haladni mellettük.

A városka főutcája bájos, de kissé túlzásba viszik ezt a turista központúságot, ugyanis lépten nyomon valami szirszart akarnak az emberre sózni, szóval elég hamar úgy éreztem magam, mintha a Váci utcában sétálnék.

Egy jófej macsekkal azért találkoztam a falu tukmálós részén is, nézzétek, külön fenntartott széke is van:

Van a falunak egy kevésbé ismert része, telis tele ma is lakott trullókkal, csak meg kell találni az oda vezető utat.

A főutca enyhén meredeken vezet felfele, ami alapvetően nem gond, ha száraz az idő, esőben viszont állatira csúszik ám! Mivel én pont egy hol esik, hol nem napon látogattam el a városba, vicces látvány lehettem, ahogy egy reumás csiga sebességével próbáltam lejönni a domb tetejéről, a köves úton csúszkálva.

A helyieknek vélhetően már hányingerük van a „Pizza?” kérdéstől, az egyik étterem étlapján ugyanis a következőbe botlottam, már-már hiányolva a "Fuck you all!" feliratot:

A falu nyogodtabb része igazi mesebeli élmény. Itt senki nem akar eladni semmit, viszont minden házikó külön kis mestermű! Elgondolkodtam rajta, hogy az egyik ilyen kis házikóban simán el tudnék éldegélni.

Hazafele ittam egy búcsú kávét, és mire visszaértem a délutáni Monopoli busz járathoz, még a nap is kisütött.

Ahol az egész kezdődött: Bari