Dream~Love~Travel

Álmodj róla, szeress bele, indulj útnak!


Róma

2016. szeptember 17. 19:39 - dreamlovetravel

Ebbe a gyönyörű, varázslatos városba néhány évvel ezelőtt szerettem bele, amikor római kiküldetését töltő barátnőnket látogattuk meg a többiekkel.

fokep.JPG

Rómába érkezve azonnal tudtam: ide nekem vissza kell térnem! 

MIÉRT PONT RÓMA?

A város varázsa

A városban sétálva valahogy mindig azon kapom magam, hogy elképzelem, vajon milyen lehetett itt élni akkor, amikor a történelmi romok a múlt helyett a jelen voltak. Eljátszom a gondolattal, hogy a Forum Romanumban sétálgatok, és az épp megrendezésre kerülő vásár portékáiból válogatok, egy másik pillanatban a császári palotában járok, ahol épp egy bőséges és fényűző lakomát tartanak. Varázslatos és egyben mesebeli érzés ez! Az egyik pillanatban még az utcán sétálgatsz, ahol a helyiek beszélgetnek egymással hihetetlen átéléssel és gesztikulálással, majd a másikban az ókori Rómába csöppensz, ahol épp egy díszes lovaskocsi hajt el melletted.

A szűk kis utcák, pici, hívogató éttermek, fagyizók és az olasz vendégszeretet könnyen rabul ejtik az ide látogatók szívét. Ha valahol érdemes eltévedni, és csak élvezni minden percet, az Róma.

A férfiak

Rómáról nekünk nőknek a római istenek földi leszármazottai, azaz az olasz férfiak jutnak eszünkbe először. Azt kell mondjam, nem hiába! Az olasz férfiakba valahogy be van építve egy plusz sárm-faktor: mindamellett, hogy bármelyik nővel, bárhol, bármikor képesek flörtölni, és igen Hölgyeim, utánunk fütyülnek az utcán, a külsőségekre is kínosan ügyelnek: itt egy trendi ing, ott egy öltöny, vagy egy szépen vágott arcszőrzet, a jól ismert ellenállhatatlan mosollyal fűszerezve, és tessék, már el is olvadtunk! 

Az olasz kávé és reggeli

Igen, az olaszok tudnak valamit kávé fronton is. Kicsit más az ő kávézási szokásuk, mint a mienk, ők ugyanis nem bűvölik a kávéjukat hosszasan. Jól megszokott espressojukat kikérik a pultnál, lehúzzák, és már mennek is tovább.

Jó tudni: Olaszországban a cappuccino erősebb kávé, mint amit megszokhattál, szóval csak óvatosan a mennyiséggel!

Ha értesz a kávéhoz, és szereted is, az olaszoknál készült, különleges pörkölésű kávét egyszerűen imádni fogod.

Ha reggeliről van szó, a kávét kiegészítik még egy-egy édes sütivel, de nem tartanak hosszas reggelizős szertartásokat sem.

A pizza és a pasta

Sajnálom, de azt kell mondanom, hogy olyan pizzát, és tésztát, mint az olaszoknál, nemigen találni máshol. A pizza roppanós, mégis zamatos, az ízek csak úgy áradnak szét a szádban. A pasta, azaz a tészta házi készítésű, friss, különlegesebbnél különlegesebb szószokkal és feltétekkel bolondítva. Egy gorgonzolás, tejszínes, rukkolás vagy egy kagylós, cukkinis, brandy szószos tésztát parmezánnal, valaki?

A közlekedési szabályok:

Amik gyakorlatilag nem léteznek. Az olaszoknál mindenki azt csinál, amit akar, nem véletlen, hogy az autók legnagyobb része itt-ott karcos és horpadt. Zöld a lámpa? Mennek. Sárga? Mennek. Piros? Kicsit talán jobban körbenézve, de mennek. 

Hogy mire gondolok?

Egyik nap sétáltam az utcán, és a kereszteződéshez érve arra lettem figyelmes, hogy egy busz lazán halad a szembejövő sávban. Különösebben nem zavartatta magát, a szabályosan közlekedők dudáltak, emlegették a buszvezető felmenőit, majd a buszhoz közeledve- ami továbbra is szép, komótosan haladt szemben a forgalommal- egy laza mozdulattal felkanyarították az autójukat a járdára, a gyalogosok közé, és kikerülték a buszt. Nyugi-nyugi, mindenki épségben túlélte a mutatványt, valahogy úgy éreztem, az olasz gyalogosok hozzá vannak szokva az efféle dolgokhoz. És ha már a gyalogosoknál tartunk. Fordult már meg a fejedben, hogy átkelj a zebrán egy 6 sávos úton, lámpa nélkül? Rómában erre elég egyszerű a megoldókulcs: először elnézel balra, hogy nincs-e túl közel egy szélvédő, amire felkenődhetnél, határozottan lelépsz a járdáról, és szépen átkelsz. Az autósok és motorosok egy része meg fog állni, a többi meg kikerül, ne aggódj.

Róma - technikai infók

Néhány látványosság:

Róma - Vatikáni Múzeum

Róma-Sixtus kápolna

Róma - Szent Péter Bazilika

Róma - Angyalvár

Strandolás Róma mellett: Sperlonga

komment

Róma - technikai infók

2016. augusztus 20. 13:13 - dreamlovetravel

Kezdjük rögtön a legelején: hogyan jutunk a reptérről a városba?

A Fiumicino reptérről legegyszerűbben az FL1-es vonattal vagy busszal lehet bejutni Rómába.

A vonatjegy €8 egy irányba, nagyjából 40-45 perc a menetidő, úticéltól függően:

  • a Piramide Ostiense (B metróvonalhoz csatlakozik)
  • a Tuscolana (A metróvonalhoz csatlakozik, az állomástól balra kb. 5 perces sétára található a Ponte Lungo megálló)
  • vagy a Tiburtina (B metróvonalhoz csatlakozik) megállónál érdemes leszállni.

A repteret a várossal összekötő busz (terravision) a Terminire érkezik, nagyjából €6 a jegy, és forgalomtól függően 1 órás, vagy valamivel hosszabb menetidővel érdemes számolni.

Jegyvásárlás: vonatjegyet nemcsak emberektől, hanem vagány piros automatáktól is lehet ám venni. Amúgy tök jófejek ezek a masinák, mert az általad kiválasztott nyelven, mielőtt fizetnél, állati hangosan felhívják a figyelmed, hogy vigyázz a zsebesekkel! Viszonylag egyértelmű a használatuk, szóval én azt mondom, megéri a pötyörészést, és még kártyát is elfogadnak.

RÓMA BELVÁROSA

Róma belvárosában az a nagyszerű, hogy gyakorlatilag a látványosságok többsége gyalogos távolságra található egymástól. Ha valaki esetleg nem szeret sétálni, a metrót is segítségül hívhatja: a főbb nevezetességek mellett közvetlenül metró megálló is található.

Az A, B és B1 vonalak vasárnaptól csütörtökig 5:30-23:30 között, pénteken és szombaton reggel 5:30 és éjjel 1:30 között járnak.

Egy jegy ára €1,50, érvényesítéstől számítva 100 percig érvényes. Jegyet én mindig a metrómegállókban vettem az erre a célja kihelyezett automatákból, de ha jól tudom, újságárusoknál és kiosk-okban is árulnak.

Érdemes lehet utánanézni a Roma Passnak.

Én nem éltem vele, de megéri kiszámolni, sokaknak nagy segítség lehet.

A VATIKÁNI MÚZEUM

az A metróvonal „Cipro” megállójához található a legközelebb.

Nyitva tartás: H-Szo: 9:00- 18:00, utolsó belépés: 16:00

Belépő: €16, online foglalással: €20

Eddig érdemes volt online foglalni, hiszen az extra €4 költségért garantált volt a gyorsabb, zökkenőmentesebb bejutás a múzeumba. Ez sajnos a jelenlegi, szigorított biztonsági intézkedések miatt már nincs így: függetlenül attól, hogy van-e előre vásárolt jegyünk, vagy sem, ugyanúgy ki kell várnunk a biztonsági kapukhoz vezető sort, ami gyakorlatilag egyenlő a jegy nélküliek sorával. Ez a sor elképesztően hosszú: a bejárattól majdnem a bazilikáig tart, higgyétek el, az embertelen!

Én így jutottam be végül, előre vásárolt jegy nélkül.

SZENT PÉTER BAZILIKA

A Vatikán méltán híres és népszerű látványossága a Szent Péter Bazilika, mely a római katolikus egyház első számú szentélye, és egyben a világ legnagyobb keresztény temploma is.

Ha szembe álltok a Bazilikával, jobb kéz felől találtok majd egy szökőkutat: ennek a környékén keressétek a hatalmas embertömeget, mely a biztonsági kapus beengedő rendszert jelöli. Nagyjából 20 perces sorban állással számoljatok, nyáron mindez a tűző napon, szóval aki utóbbit nem bírja, javaslom, készüljön megfelelő védőfelszereléssel.

Bárki bármit mond a Szent Péter tér közelében: a Bazilikába ingyenes a belépés!

Amire az euro-kicsengetés helyett viszont feltétlenül szükség van, az az öltözködési előírások betartása: vállat, térdet, dekoltázst villantani a Bazilika egész területén szigorúan tilos! Aki ezt az aprócska szabályt megszegi, már a bejáratig sem fog eljutni, hiába a sorban állás a biztonsági kapuknál.

Hogy mi vár Rád odabent? Ebben a bejegyzésemben találsz egy kis ízelítőt:

Róma - Bazilika

ANGYALVÁR

Az Angyalvárba €10 a belépő, diákkal, ha jól láttam, €5.

Nagy elvárásaitok ne legyenek, de nekem tetszett: a vár több pontjáról is szép kilátás nyílik a Bazilikára, fent találkozhattok sirállyal, és ha megéheztek, vagy innátok egy kávét, van egy hangulatos étterem is az egyik fenti folyosón.

Bővebb infó az Angyalvárról:

Róma - Angyalvár

A fenti infókat 2016. júliusában rögzítettem.

img_4619.JPG

komment
süti beállítások módosítása